Május 3-án a már több, mint egy éve alakult Napsugár néptánccsoportunkkal tartalmas délutánon vehettünk részt, ami egy úgy nevezett „villámcsődülettel” indult Csíkszeredában, a Tulipán áruház előtti téren. Szép mulatság volt, zene, hangulat, rengeteg szép népviselet. Nem voltam még soha ilyen jó mulatságon, ami később a Zengő téren folytatódott. Pergett a szoknya, kopogott a csizma, énekre nyílt a szánk. Boldogan énekeltük népdalainkat.

Május 17-én is, mint ebben az évben több alkalommal, a táncé volt a főszerep. Napsugár Néptánccsoportunk összes tagjával felszálltunk az autóbuszra és elindultunk a csíkszeredai Szabadság térre Fellépésünk előtt tartalmasan tölhettük az időt: bámészkodhattunk a vásárban, barátkozhattunk, megnézhettük más tehetséges csoportok előadásait, beöltözhettünk különböző népviseletekbe. Amikor eljött „a mi időnk”, lelkesen felléptünk a színpadra, ahol előadtuk koreográfiánkat, amivel már sok ideje folyamatosan készülünk, hogy végre megkaphassuk a jól kiérdemelt tapsot! Nagyon jól éreztük magunkat ezen az eseményen is, a második közös Csűrdöngölőnkön. Jövőre is részt veszünk!

Birtalan Ágnes, VI.B osztályos tanuló