Mintegy negyven személy volt kíváncsi a Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu történészek (Le)hallgatásra ítélve – Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) című kötetének bemutatására február 21-én községünkben. A könyvtár emeleti termében összegyűlt érdeklődőket elsőként Birtalan Sándor tanár köszöntötte, akinek meghívására Csíkszereda után Csíkszentmártonba is ellátogatott Nagy Mihály Zoltán történész, a nagyváradi levéltár főlevéltárosa.

Gergely András polgármester hiánypótló szakkönyvnek nevezte a kiadványt, míg Márton Áront kiállásáért ma is követendő példaképnek – még akkor is, ha jelenleg könnyebb az élet, mint akkor volt.  Ezt követően Nagy Mihály Zoltán kapott szót, aki érdekfeszítő előadásában rámutatott, hogy Márton Áron alakja nem osztja meg a történészeket, ezt jól mutatja, hogy egy Prahova megyei román történésszel dolgoztak együtt a könyvön, amelyben az 1957-1960 közötti lehallgatási jegyzőkönyvek közül 57 kapott helyet, illetve Denisa Bodeanu bevezető tanulmánya.

A történész szerint kiadványuk segít megérteni Márton Áront, s hogy a könyvbemutató azon résztvevői megérthessék, akik még nem olvasták a könyvek, ismertette a püspök megpróbáltatásait – letartoztatását,  az amnesztia utáni bérmáló körútját, házi őrizetbe vételét.  Majd kitért arra is, hogy egy teljes ügynöki/besúgói hálózatot építettek Márton Áron köré, módszeres megfigyelés alatt tartották, követték, illetve az állami egyházügyi hatóság levélcenzúrát is alkalmazott – nemcsak másolták leveleit, hanem egyeseket el is tüntették.

Ezt követően tért rá a lehallgatási jegyzőkönyvekre, amelyeket a Márton Áron lakásán elhelyezett lehallgató készülékek révén rögzítettek írásban – így ezek mind személyes hangvételűek. Bizonyítékként Nagy Mihály Zoltán egy-egy részletet olvasott fel a jegyzőkönyvekből, bizonyítva, hogy a püspök milyen nyíltan és szépen beszélt, hogy milyen karakán ember volt, hogy folyamatosan képezte magát. Ugyanakkor hitvalló püspök volt, aki tudta, papjainak sem könnyű a helyzete, hogy felellőséget vállalt az egyháza működtetéséért. Továbbá rámutatott, hogy mindig van alternatíva – vállalta a börtönt az együttműködés helyett. A jelenlevők megtudhatták továbbá, hogy nemcsak székelyföldi katolicizmus terén tölt be fontos szerepet Márton Áron, hanem romániai viszonylatban is.

Végezetül arról is tájékoztatott a történész, hogy további két kötetben tervezik feldolgozni a fennmaradó időszak alatt – 1960-től Márton Áron haláláig – készült lehallgatási jegyzőkönyvek anyagát. A bemutatott kötetet az érdeklődők a csíkszeredai Guttenberg Könyvesboltban vásárolhatják meg a továbbiakban.