34 szépkorú ünnepelte hetvenedik, nyolcvanadik, kilencvenedik és századik születésnapját. A köszöntésre 2024. október utolsó vasárnapján került sor, az Antalffy János Művelődési Ház emeleti termében, ahol 21 kerek évfordulót ünneplő szépkorú, köztük a 100 éves Imre István is részt vett. Az ünnepségen Birtalan Sándor, a község korábbi polgármestere mondott köszöntőt, aki szívélyes szavakkal méltatta az idősebb generáció életútját és bölcsességét. Az esemény folytatásaként a Tivai Nagy Imre Szakközépiskola diákjai énekes előadásukkal varázsoltak meghitt hangulatot, megörvendeztetve ezáltal a szépkorúakat. Az ünnepség szentmisével zárult, azt követően a Szent Rita Nőegylet látta vendégül a 65 év feletti lakosokat a művelődési ház dísztermében. Az ünnepi ebédet Potyó Judit polgármester, valamint Borboly Csaba, a Csíki Kerületi RMDSZ elnöke nyitotta meg. A Szent Rita Nőegylet részéről Borbáth Erzsébet, nyugalmazott magyartanárnő köszöntötte az egybegyűlteket, majd elszavalta Erős Alfréd Könyörgés című versét, amely még emelkedettebb hangulatot kölcsönzött az eseménynek.