November 16-án Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek az úzvölgyi hadikápolnánál. A szentmise számos községbeli lakos jelenlétével, déli 12 órától kezdődött.
“Vajon mit gondolhattak a munkácsi 11. honvéd gyalogezred katonái, amikor 1917-ben megépítették az Árpád-házi Szent Erzsébet hadikápolnát?” – tette fel a kérdést Czikó László plébános az úzvölgyi búcsús szentmise prédikációjának bevezetőjében. Árpád-házi Szent Erzsébet életútjából számos történetet ismerünk, amelyekből szeretetét, szerénységét, kitartását és szolgálatkészségét határozhatjuk meg legfőbb jellemvonásainak. Bár a bevezető kérdésre pontos választ nem tudhatunk, valószínű, hogy a honvédek is ezeket a jellemvonásokat kívánták követni. Ennek nyomán mind Szent Erzsébet, mind pedig a honvédek helytállása példa számunkra, hogy bajtársi, testvéri egyetértésben éljünk egymás mellett, és kitartóan végezzük szolgálatunkat, a mindennapi feladatokat.
A szentmisét követően, akárcsak a korábbi években, az egyháztanács és a csíkszentmártoni közbirtokosság meleg ebéddel fogadta a résztvevőket.
