Rangos elismerésben részesült Fekete Róbert helyi fiatal karatés. A Sport Mestere cím elnyeréséig vezető útjáról kérdeztük.
Fekete Róbert idén vehette át a romániai Sport és Ifjúsági Minisztériumtól a Sport Mestere címet, ami a második legrangosabb cím, amit egy sportolónak odaítélhetnek Romániában. Mint a fiatal sportoló érdeklődésünkre elmondta, ez egy kiváló eredménynek számít 19 évesen, amelyet – tudomása szerint – karatéban, Hargita megyében egyedüliként ő kapott meg. A Sport Mestere cím egyébként olyan sportolóknak jár, akik a felnőtt korosztályban háromszoros országos bajnokok, illetve Európa- vagy világbajnokságon, esetleg Olimpián legalább kétszer dobogón végeznek – mutatott rá. Megjegyezte azt is, hogy „2018-ban, az első felnőtt versenyemen, ami egyben Shotokan Európa bajnokság volt, 4 bronzérmet nyertem, kumiteben (szabad harcban), tulajdonképpen ezáltal nyertem el a Sport Mestere címet”.
Arról is beszámolt az élsportoló, hogy 2004 óta karatézik, nevelő klubja a csíkszentmártoni Black Karate, ahol több mint 12 évig tanult, sportolt. Azt követően, 2016-ban leigazolta a bukaresti Sportul Studențesc karate csapata, ami az ország egyik legerősebb klubja – de azt követően is Szentmártonban folytatta a munkát edzőjével és egyben édesapjával, sensei Fekete Sándorral.
Fekete Róbert egyébként négyéves korában vett részt az első karate edzésén, és ahogy fogalmazott, ott is ragadt a teremben. Tízévesen elkezdett focizni az Fk Csíkszereda csapatában, de mivel megterhelő volt mindkét sportágban és még a tanulásban is teljesíteni, 12 éves korában édesapja döntés elé állította: a két sportág közül kellett választania, hogy melyiket szeretné folytatni. Döntése a karate lett, amelyben akkorra már többszörös országos bajnok volt és több nemzetközi kupán is kiváló eredményeket ért el. Tizenhárom évesen vizsgázott fekete övre, ami egyben a karatéban a mesteri címet jelenti.
Jövőbeli terveivel kapcsolatban elmondta, jelenleg a bukaresti testnevelési egyetem hallgatója, amely mellett karate edzői iskolát is végez. A jövőjét továbbra is a karatéval és annak oktatásával képzeli el, azáltal szeretné folytatni édesapja munkáját, szeretne a nyomdokaiba lépni.