Az előző évhez képest szinte duplája mennyiségű csomagolóanyagnak minősülő üveghulladékot adtak le a helybéliek az Eco-Csík üveggyűjtési akciójában november elején.
November elején szervezte meg idei egyetlen üveggyűjtési akcióját az Eco-Csík térségi hulladékgazdálkodási vállalat. A gyűjtéssorozat alkalmával 133,5 tonna csomagolóanyagnak minősülő üveget vettek át, míg a tavalyi két akciójuk során 115 tonnát gyűjtöttek be. A cég szerint a kampány eredményessége egyrészt abban rejlett, hogy helyben fizettek a hulladékért, másrészt a lakosság tavaly ősz óta várta az eseményt. Mindezek mellett a mozgósításban nagy szerepük volt a polgármesteri hivataloknak és a tanácsosoknak is – ez is hozzájárult az eredményhez.
A hulladékgazdálkodási vállalat vidéki szolgáltatási területén 74,4 tonna üveget adott le 746 személy. Míg Csíkszeredában négy gyűjtőpontnál, illetve a cég udvarán összesen 59,1 tonnányi hulladékot vettek át 405 személytől. A legnagyobb vidéki mennyiségeket Csíkszentgyörgyön (9,5 tonna), Csíkszentsimonban (8,1 tonna) és Csíkszentkirályon (6,8 tonna) szolgáltatták be. Legközelebb várhatóan tavasszal szerveznek üveggyűjtést.
Míg községünkben tavaly 2,8 tonna üveg gyűlt, és az alsóbb középmezőnyben szerepelt, idén már több mint 5 tonna (5077 kg) üveget adtak le a helyiek – számolt be érdeklődésünkre Kovács Hont Imre. A cég marketing referense azt is megjegyezte, habár ez nem egy verseny, de ha viszonyítani szeretnénk, akkor idén az akcióban részt vevő 15 község közül mennyiségileg a 7. helyen végzett a községünk. Összesen 47 helybéli adott le csomagolóanyagnak minősülő üveg hulladékot.