Október 5-én harmadik alkalommal szervezték meg a házasember szüreti bált községünkben. Az előző évekhez hasonlóan az eseményt a Potyó utcai lakosok kezdeményezésére hirdették meg. Felhívásukra idén 28 házaspár jelentkezett, többségük az előző két évben is részt vett. Az esemény szentmisével kezdődött, azt követően lóháton és szekereken haladva, zenés kísérettel járták be a három falurészt. Útközben megállókból nem volt hiány, hiszen falurészenként több szomszédság szervezett „kínálkodást”, amiért cserébe a csőszök minden megállónál táncra perdültek. A felvonulást szüreti bál követte, amelyen minden korosztályból népes résztvevő gyűlt össze. Meglepő módon a résztvevők többsége más településről, idegenből érkezett – tudtuk meg a szervezőktől, akik továbbra is szeretnék megtartani ezt a közösségi ünnepet. Ennek érdekében már le is foglalták a művelődési ház nagytermét jövő év október 11-re.
A házaspárokat követően, október 12-én, a fiatalok vették át a stafétát. Az eseményről Fodor Norbertet, az idei szüret főcsőszét kérdeztük.
“A szüreti nap idén is a megszokott módon kezdődött. A programot szentmise nyitotta meg, amelyen a plébános úr áldását adta ránk és a rendezvényünkre. A szertartás után Szentmárton felé indultunk, majd Csekefalvát és Kisperjest is végigjártuk. A felvonulás során meghívtuk a lakosokat az esti bálra, és útközben sok helyen süteményekkel és szendvicsekkel kedveskedtek nekünk. Az esti bálon szép számban gyűltek össze a résztvevők, jelenlétükkel megtisztelve az eseményt, amiért nagyon hálásak vagyunk. Kiváló hangulatban mulattunk együtt, és mindannyian remekül éreztük magunkat.”
