November tizedikétől vonult nyugdíjba Both Piroska-Sarolta könyvelőnő. Bár fiatal korában az egészségügyben képzelte el jövőjét, tanulmányai és lehetőségei a könyvelés fele sodorták. Érdeklődésünkre mosolyogva elárulta: augusztus 6-án múlt 45 éve, hogy munkába állt. Munkás éveiről, tapasztalatairól beszélgettünk vele.
– Mikor kezdett dolgozni az Önkormányzatnál?
– 2001 októberében szociális referensként kezdtem, azelőtt 1979-től a Csíkszeredai Ruhaipari RT-nél dolgoztam. 2002-től én lettem a kasszás egészen 2009 júliusáig és ugyanabban az évben verseny vizsgáztam. Onnantól kezdve könyveltem az önkormányzatnál. Összesen 23 évet dolgoztam a Hivatalban.
– Milyen volt a munkafolyamat 2000-es évek elején és milyen most? Össze lehet hasonlítani az akkori meg a mostani helyzetet?
– Nem volt könnyű akkor sem és most sem. Talán a kasszás rész volt könnyebb, mert akkor volt még egy alkalmazott, aki az adót szedte, úgy megoszlott a munka. Az igazság az, hogy időközben nagyon sok programot fejlesztettek, sok újítás volt. A programokkal sok mindent elvégzünk, felgyorsítanak folyamatokat, de körülbelül ötször annyi papírt kérnek, mint régen. Itt most papírt termelés folyik.
– Hogyan boldogultak az új programokkal?
– Voltak felkészítők. Első időszakban, a 2010-es évek elején Gyergyóban szervezte meg a CECCAR (Könyvelők és Könyvszakértők Testülete) jó pár évig. Azután körülbelül 6-7 éven át Tusnádfürdőn szervezték minden novemberben, Szent Márton nap környékén. Az utóbbi időben pedig az Expert Diplomatic nevű cég szervez képzéseket Csíkszeredában.
– Mi volt a legnagyobb kihívás munkás évei során?
– Szerintem maga a könyvelés. Főleg az, hogy egyedül kell mindent megoldani. Vannak önkormányzatok, ahol már kivívták, hogy a könyvelő mellett még van egy kisegítő, úgy feloszlik a munka. Amikor elmentem szabadságra, már másnap kerestek a pénzügyről, hogy szükségük lenne valamire. És ez mindig így volt. 1-2 nap szabadságot tudtam kivenni, különben egy halom papír volt az asztalomon és nehéz volt behozni a lemaradást. Ezt napirenden kell végezni.
– Mit tanácsol a pályakezdőknek?
– Nagyon készítse fel magát a pályakezdő! A könyvelés rendkívül szerteágazó, nagyon oda kell figyelni. Sok figyelmet és pontos munkát igényel. A zsidó számokkal meg külön vigyázni kell.
– Mik azok a zsidó számok?
– Amikor fordítva írják. Nem 58-at, hanem 85-öt írnak. Vannak olyan könyvelők, akiknél ez divat, és akkor aztán kereshetjük a hibát. Amikor javítani kell, rengeteg időt meg energiát elvesz. Tehát az a lényeg, hogy nagyon figyelmesnek és pontosnak kell lenni.
– Milyen tervei vannak a nyugdíjas éveire?
– Az élet rendje szerint, mint édesanya, remélem, hogy nagymamává válok. Ha Isten és az egészségem is engedi, aktív, szerető nagymamaként szívesen foglalkoznék az unokáimmal. Tehetségem szerint igyekszem segíteni a gyermekeimet. Mivel szeretek utazni, vannak bakancslistás helyek, ahová vágyom eljutni. Nem utolsó sorban szeretném a rohanó életmód miatt elhanyagolt rokoni-baráti kapcsolataimat újjáéleszteni és ápolni.
Both Piroska huszonhárom évnyi elhivatott munkájával a polgármesteri hivatalban legjobb tudása szerint végezte a könyvelést, és minden erejével segítette az önkormányzat működését. Kívánunk neki békés, örömteli nyugdíjas éveket, valamint azt, hogy vágyai maradéktalanul teljesüljenek!

Pál Zsuzsánna könyvelőnő huszonnégy éven át felelt a Polgármesteri Hivatal bevételeinek pontos könyveléséért. Nyugdíjba vonulása alkalmából, pályafutásáról mesélt nekünk.
Hol volt az első munkahelye, és mikor kezdett az Polgármesteri Hivatalban dolgozni?
Csíkszentgyörgyön kezdtem dolgozni, a helyi kollektív gazdaság alkalmazottjaként. Azán 1991 decemberében kerültem Szentmártonra könyvelőnek a percepcióhoz. 2000-ben a percepció irodát áthelyezték Csíkszeredába, engem pedig áthívtak a hivatalhoz, így kerültem ide.
Mindvégig ugyanebben a könyvelői pozícióban dolgozott?
Igen, végig ebben a munkakörben voltam. Tulajdonképpen a tanács bevételeinek könyvelése volt a feladatom. Ebbe beletartoztak az adómegállapítások: autóadó, területadó, épületadó, büntetések, reklámok, és minden jövedelem. Ezeket kellett megállapítanom és felhajtanom.
Hogyan foglalná össze az itt töltött éveket?
Az igazság az, hogy nagyon nehéz volt. Vállaltuk a feladatokat és elvégeztük, ahogy tudtuk. Az volt a legfontosabb, hogy az emberek haladjanak. Nem mondhatom, hogy nagyon szerettem ezt a munkát, de vállaltam. A közösség viszont jó volt. Nem is jöttem volna át annak idején, ha nem lett volna jó. Mindenki győzködött, hogy maradjak, és végül maradtam is.
Huszonnégy évet töltött el itt. Mit üzen a pályakezdőknek?
Azt üzenem, hogy fogjanak neki és tanuljanak, mert mindent meg lehet tanulni. Sokat kell olvasni, tanulmányozni a törvényeket, mert nagyon kevés az, aki segíteni tudna. Nincs akitől kérdezni, ezért csak így lehet megoldani. Mindig a törvény szerint kell dolgozni, és hála Istennek, sosem volt probléma a munkám során.
Vannak tervek már a nyugdíjas éveire?
Igen, unokázni fogok.
Pál Zsuzsánna munkássága nyomán a közösségért végzett munka egy újabb példáját ismerhettük meg. Alapossága és törvénytisztelő hozzáállása mind hozzájárult ahhoz, hogy a Polgármesteri Hivatal pénzügyi működése biztos alapokon nyugodjon. Nyugdíjas éveire sok örömteli pillanatot kívánunk neki, remélve, hogy mostantól azzal töltheti idejét, amit igazán szeret.