Bírságolhatók a szabálytalan avarégetők

Tilos a tarló, a cserjék és a növényi hulladékok égetése a környezetvédelem hatóság engedélye és az önkéntes tűzoltó-alakulatok értesítése nélkül – hívja fel az érintett gazdák figyelmét a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége átiratában.

Mint arról beszámoltak, a növényi hulladék, avar égetése csak a vonatkozó jogszabályok betartása és a szükséges engedélyek birtokában lehetséges. Amennyiben egy földbirtokos megkapta a hatósági engedélyt, úgy a következő feltételeknek kell eleget tennie az égetést: egyrészt csak szélcsendben gyújthatják meg a száraz aljnövényzetet, amelyet legtöbb 10 hektáros elválasztott területen lehet égetni, az égetési területet pedig el kell szigetelni egyebek mellett az utaktól, szomszédos mezőgazdasági területektől, épületektől. Csak napközben lehet meggyújtani az avart, amelyet az égetés végéig figyelemmel kell kísérni, és fel kell készülni az esetleges oltásra. A lejtős területek esetében a magasabb részeken kell indítani az égetést. Tilos ugyanakkor az aljnövényzet, növényi hulladékok és az avar égetése kánikulában, illetve szárazság idején.

Míg a portákon, gazdaságokon belüli égetéshez nem, addig minden más területen a száraz aljnövényzet meggyújtása csak a tűzgyújtási engedély megszerzése után lehetséges. Ezeket az engedélyeket a helyi polgármester jóváhagyásával a helyi katasztrófavédelmi parancsnok bocsátja ki. A fenti előírásokat megszegők a vonatkozó jogszabályok értelmében 1000-2500 lej közötti pénzbírsággal sújthatók.

Felszólítás

A tavaszi áradások elkerülése érdekében Csíkszentmárton Polgármesteri Hivatal felszólítja a lakosságot, hogy a patakmeder takarításból származó fűzfaágakat ne hagyják a mederben, hanem attól távolabb gyűjtsék össze, hagyják megszáradni, majd égessék el. Ugyanakkor emlékeztetik a helyieket, hogy minden olyan személy, akit rajtakapnak illegális szemetelésen, az éjszakai ürülék patakba öntésén – a vonatkozó jogszabályok értelmében – akár 2500 lejes bírságra is számíthat.

Tilos az illegális szemetelés

Még ideje sem volt kifizetni az önkormányzatnak az illegális helyekre korábban összehordott hulladék eltakarításának ellenértékét, máris újabb szeméthegyek jelentek meg a régi bányánál és Csekefalva felső felében. Tekintettel a kialakult kellemetlen helyzetre, újból felszólítjuk a helyi lakosságot, hogy a háztartásokban felgyülemlett szemetet az Eco-Csík hulladékgazdálkodási vállalattal szállíttassák el. Mostantól fogva ugyanis kiemelt figyelmet fordítanak a községben – Kicsimező, kavicsmosó és a régi bánya környéke – szemetelők elfogására, akiket pedig rajtakapnak a szemetelésen, azok a jogszabályok értelmében több ezer lejes bírságra számíthatnak. Ugyanakkor felkérjük a helybélieket arra, hogy amennyiben illegális szemetelőket látnak a község területen, jelezzék azt az önkormányzatnak, akár telefonon, akár személyesen. Adott esetben a hulladék átvizsgálása is megtörténik a szemetelők azonosítása érdekében, ahogyan a már fellelhető hulladékhalmok esetében is, amelyekben kománfalvi vonatjegyeket találtak.

Bírság jár a növényi hulladék égetéséért

Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

A növényi hulladék égetése belterületen és külterületen egyaránt csak a vonatkozó jogszabályok (erdővédelmi, levegőtisztasági, környezetvédelmi) betartása és a szükséges engedélyek birtokában lehetséges – hívta fel a helybéliek figyelmét László Antal. Az alpolgármester hangsúlyozta, a lábonálló növényzet, a tarló, növénytermesztésből, erdőkitermelésből származó, valamint a kerti hulladék szabadtéri égetése tilos. Ahogyan TILOS az avar, a tarló, a legelő, az erdőben keletkezett növényi hulladékok irányított égetése is. Belterületi ingatlanok esetében a helyi önkormányzat engedélyével, feltételekhez kötve lehetséges a hulladékok égetése.

Mindazon személyek, akik jelen szabályzat ellen vétenek a 195/2005-ös környezetvédelmi szabályzat értelmében megbírságolhatók: a szabályszegő természetes személyek 3000–6000 lej, míg a jogi személyek 25 000–50 000 lej pénzbírságra számíthatnak.