Tavaszi nagytakarítást végeztek áprilisban községünkben is: a hónap első hetén a helyi szociális munkások összegyűjtötték a szemetet Csíkszentmárton csíkszentsimoni, csíkszentkirályi és csíkkozmási mezei határrészeiben, valamint Csekefalva felső felében a borvízforrás körül, továbbá ahol szükséges volt Szentmárton között, illetve az úz-völgyi temetőben – avatott be László Antal. Az alpolgármester hozzátette, a szemétszedés során elhasználtak 80 darab 240 literes zsákot, illetve a kijelölt helyeken elégettek további 700-800 kilogramm hulladékot.

Majd április közepén a Harvíz térségi csatorna- és vízszolgáltató Rt. közreműködésével a Fiság-patakának községhatáron belüli részének, valamint a szentmártoni és csekefalvi patakok medrének takarítását is elvégezték a szociális munkások, akiknek 12-én besegített a helyi középiskola 36 diákja és két pedagógusa is. Ezen szemétszedési akció révén mintegy 23 m³ hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el a településünktől – tudtuk meg az elöljárótól.

Az alpolgármester felkér minden helybélit, hogy vigyázzon a tisztaságra, próbálja megtartani a takarítás utáni állapotot, illetve akinek az Úz-völgye felé vezető út mentén van gyepterülete szíveskedjék legelő- és kaszálótakarítást tartani. Ugyanakkor kiemelte, május elsejétől minden olyan személy, akit rajtakapnak illegális szemetelésen, vagy az éjjeli ürülik patakba öntésén, a vonatkozó jogszabályok értelmében akár 2500 lejes bírságra is számíthat.