Minimálisan ugyan, de az elmúlt évekhez képest növekedett a helyi adók és illetékek mértéke Csíkszentmártonban. Idén is jár az adókedvezmény azoknak, akik március vége előtt fizetik be éves járulékaikat.
Az előző évekhez hasonlóan idén is 10 százalékos kedvezményben részesülnek az épület-, a terület- és a gépjárműadóból azok az adófizetők, akik éves járulékaikat március vége előtt befizetik a helyi önkormányzatoknál. A csíkszentmártoni polgármesteri hivatal adóosztályának munkatársai minden hétköznap reggel fél nyolctól, délután fél négyig várják azokat a helybélieket, akik élnének ezzel a lehetőséggel.
Mint Pál Zsuzsanna könyvelőtől megtudtuk, az előző évben az adófizetők mintegy fele az első negyedévben – a kedvezményt kihasználva – befizette adóját. Azt is elmondta az illetékes, hogy idéntől némelyest növekedett a helyi adók és illetékek értéke, ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy legutóbb 2011-ben változtattak az említett értékeken, így idén már nem tudták tovább halasztani az emelését.