Október tízedikén a csíkszentmártoni állatpiacon, rossz idő esetén a sportbázison „Minden kicsi számít” mottóval szervezik meg jótékonysági akciójukat a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ valamint a Prosperitas Vitae Egyesület javára az oda járó gyermekek szülei.
Az akció során összegyűlt anyagi támogatásokat a fejlesztőközpont működtetésére ajánlják majd fel, köszönetképpen a szakemberek munkájáért, amelyet a gyermekek szolgálatában tesznek.– tudtuk meg Bálint-Tulit Andrea Rékától aki az egyik kezdeményezője az akciónak. Hozzátette, a rendezvényre ingyenes a belépés, de lesz tombolaárusítás, valamint jótékonysági ruhabörze főként gyermekruhákból, ugyanakkor kihelyeznek egy adománydobozt is, amelybe az adományokat várják.
A szülők egész nyáron tevékenykedtek a gyerekek élménygazdag fejlesztése érdekében, sikeresen pályáztak Hargita Megye Tanácsához lovas táborra, illetve a dálnoki Víz Alatti Kutatások Központ jóvoltából víz alatti neurofeedback-foglalkozásra is eljutottak a gyerekek.
Nyárzáró rendezvénynek szánják a jótékonysági akciót, amelynek partnere Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala, a Prosperitas Vitae Egyesület, és több kis vállalkozás mellett főtámogató az Alcsík Kistérségi Társulás.
A vasárnapi programot 12 órakor a csíkmenasági Repülj Madár Egyesület műsora nyitja meg, majd a csíkbánkfalvi Csalóka néptáncegyüttes fellépése következik. A továbbiakban Majlát Géza gitárelőadását hallgathatják amelyet követően bábszínházba várják a legkisebbeket, majd a csíkszentgyörgyi Székely Góbék szórakoztatják a jelenlévőket.
Délután lelkiekben is lehet növekedni: négy órától a sepsiszentgyörgyi Bajcsi Tibor, az Élet a Lélekben mozgalom vezetője tart előadást. A rendezvényt a csíkkozmási Tuzson János Fúvószenekar koncertje, majd utcabál zárja.
A rendezvény nyitott mindenki számára, szeretettel várnak minden érdeklődőt .