Októberben feljavították a júniusi árvízben sérült községi utakat: közel harminc utcában kavicsozták és tömörítették a sérült útszakaszokat. Összesen 19,155 négyzetméternyi útszakaszt hoztak rendbe. Munkálatok zajlottak Csíkszentmártonon a Bocskor Pékség előtt, a Nagy, a Kicsi, a Csipkeszer, a Hozók, a Viridis, a Jánosfiak, a Fillerek, a Benke, a Potyó, a Malomárok utcákban, valamint a Barabás József melletti, a Vitos László melletti és a Barabás Margit előtti utcákban. Csekefalvában az Egészségház, a Gálok, a Hármaskeresztfa, a Karacsi, a Holtárok, a Kőkereszt, a Kecskések, a Borvíz utcákat, illetve a Tála József előtti, a Kovács József felé vezető, a Nagy Imre felé vezető, a Kicsimező felé vezető utcákat újították fel a teljes Felszegi résszel együtt.
A munkálat teljes értéke több mint 198 ezer lej volt, amelyből 100 ezer lejt a megyei önkormányzattól kapott célirányos segélyből biztosítottak, a másik felét helyi költségvetésből kell előteremteni a helyi önkormányzatnak – számolt be érdeklődésünkre az alpolgármester.