Kisebb fejlesztéseket valósítottak meg az elmúlt hetekben községünkben, amelyeket helyi költségvetésből, önerőből vitelezett ki az önkormányzat. Egyrészt a tulajdonos beavatkozásának hiányában a polgármesteri hivatal volt kénytelen Szentmárton-patakának leginkább sérült szakaszán sürgősségi beavatkozást végezni: megmélyítették a medret, kövekkel kirakták a partot. Másrészt, ahol szükséges volt, megjavították, mélyítették a vízelvezető árkokat. Jelenleg zajlik ugyanakkor a Szentmártont Csekefalvával összekötő makadámút tatarozása, a gödrök és útfelület feltöltése, a sérült helyeken a sáncok javítása. Szintén dolgoznak a szolgálati tömbházlakás tetőzetének felújításán, miután korábban letakarították a jelentős mennyiségű szemetet, galambürüléket a tetőtérből. Ezt a munkálatot  május 10-éig kell befejezniük a kivitelezőknek.

smart