Az Ezer Székely Leány Napja alkalmából szervezett ünnepségen évről évre jelen vannak a község fiataljai, akik maguk szervezik meg fogatos útjukat a csíksomlyói nyeregbe. Idén azonban nem csupán látogatóként vettek részt, hiszen közülük, a néptánccsoport tagjai fellépőként képviselték a falut. Az alábbiakban élménybeszámolót olvashatnak az eseményről.
„Nagyon örültem annak, amikor néptánctanáraink közölték velünk, hogy idén mi is részt fogunk venni az Ezer Székely Leány találkozón a csíksomlyói nyeregben. Én még soha nem voltam ezen az eseményen. A felcsíki koreográfiánkat gyakoroltuk a nagyokkal és azzal léptünk fel. Július 6-án reggel korán, 6 órakor, gyülekeztünk a buszmegállóban, álmosan, de annál nagyobb izgalommal. Két szekérrel indultunk neki a körülbelül kétórás útnak, énekeltünk, integettünk az úton lévő embereknek, vagy éppenséggel az arra járó autóknak, utasoknak, és közben persze vigyáztunk, nehogy lepottyanjunk a szekérről, mert volt már hasonló példa erre. Csíkszereda főterén volt a gyülekező, a különböző településekről érkező csoportok itt találkoztak. Innen indultunk a csíksomlyói templomhoz. Rengeteg szekér, és talán még ezernél is több „leánka” volt, de legény is. Letelepedtünk a fűbe, együtt a sok száz lánnyal, legénnyel, kicsivel, felnőttel, és meghallgattuk a szentmisét. Ezután elindultunk gyalog, kifelé a nyeregbe. Amikor kiértünk, bementünk a hűvösbe, az erdő alá, és vártuk az esemény kezdetét. A színpad előtt megnéztük más néptánccsoportok előadásait, fellépéseit és aztán következtünk mi. Felálltunk és eltáncoltuk a felcsíki táncokat, a hejszától elkezdve a cepperig mindent. Majd meghajoltunk és egy hatalmas taps után vonultunk is le a színpadról. Tanáraink, akik nagyon sokat, türelemmel foglalkoznak velünk heti rendszerességgel, igazán büszkék voltak ránk. Soha nem volt még ilyen nagy élményben részem, jó volt a hangulat, a tánc, a szekéren való éneklés, meg a közös fotó olyan izgalmas volt, mert ott látszott csak igazán, hogy nagyon sokan vagyunk. Egyáltalán nem bántam meg, hogy részt vettem, ezen a találkozón! Jövőre is igyekszem ott lenni.”
Birtalan Ágnes
