Valóra vált mesevilág

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, volt egyszer egy kedves falu, ahol karácsony táján néhány ügyes fiatal lánynak az az ötlete támadt, hogy megsütik mézeskalácsházaikat, de még egy csodaszép templomot is megálmodtak, melyet megvalósítva elvarázsolták falujukat.

Telt-múlt az idő, ismét karácsony közeledett, a lányok pedig tovább álmodoztak mézeskalácsházaikról. Volt köztük egy világlátott édesanya is, aki csodás ötlettel lepte meg a lányokat.

Így is kezdődhetne rovatom, amely csodás emberek nagyszerű ötletéről, megvalósításáról tudósít.

Az idei karácsonyt megelőző időszak igazán gazdag volt eseményekben. Egy ilyen esemény volt a „Házba sütött szeretet” projekt is, melynek megálmodója Potyó Judit, a Falusi kalandok társszerkesztője, aki tovább gondolva a mézeskalács-házikós történetet, partnereivel és támogatóival együtt egy igazi, mesebeli „Mézeskalácsfalut” hozott létre. Judit elmondása szerint a projekt megvalósításában többen is részt vettek, megosztva tapasztalataikat, ötleteiket. Fontosnak tartom megemlíteni név szerint a csapatot, ezzel is ösztönözve községünk lakóit: Bodó Ágota reklám- és kommunikációért felelős, Onodi Tímea tervezésért felelős, Koncz Brigitta és Keresztes Bíborka recept- és tervezésért felelős.

A beérkezett 25 csodaszép mézeskalács házikó és a templom falunk ügyes jelentkezőin kívül, a környező falvak érdeklődését is felkeltette, hiszen más falvakból is érkeztek házikók. Saját élményemet osztom meg az olvasókkal, hiszen mikor összeraktuk ezt a csodaszép mézeskalácsfalut, úgy éreztem, mintha egy mesébe cseppentem volna. Teljesen elvarázsolt a látvány, az illat, a fények, a karácsonyi háttérzene. Leírhatatlan élmény volt számomra részt venni ebben a projektben. Azok, akik megsütötték ezeket a csodás házikókat, minden szeretetüket belesütötték, ez igenis érezhető volt.

De a történet nem ér itt véget, hiszen egy egész hetes „Mézeskalácsfalu” kiállítás várta az érdeklődőket az Antalffy János Művelődési Ház emeleti termében. Ezt követően a Szeretetnap keretén belül ezek a mesebeli házak árverésre kerültek, a befolyt pénzt pedig a rászorulók támogatására fordították. Így teljesedett ki ez a nagyszerű projekt, mely kulturális, közösségépítő, szórakoztató és nem utolsó sorban karitatív célt szolgált.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részt vett a Mézeskalácsfalu megvalósításában, ezáltal is varázslatosabbá téve az idei karácsonyt megelőző adventi időszakot.

Benke Mónika,

községi könyvtáros/kultúrfelelős

Karácsonyi zsongás

Gyertyagyújtási szertartások, hajnali misék, karácsonyi koncert, mézeskalács falu kiállítás, szeretetnap – sokszínű programkínálatból választhattak a csíkszentmártoniak adventben.

 

Községünkben az adventi várakozás időszakát idén is ünnepélyessé tették az önkormányzati képviselők. A Schrádi Ilona segítségével elkészült községi adventi koszorún eddig minden szombaton 17:45-kor gyúlt ki egy-egy gyertyaláng. Az első három gyertya fénye mellett az 5-8 osztályosok, a líceum diákjai és az elsőáldozásra készülők csoportja törekedtek elmélyíteni a gyertyák fényének üzenetét. Advent negyedik szombatján az utolsó gyertyaláng ünnepélyes meggyújtására az óvodás gyermekek várják a község lakóit.

 

Hintón érkező Mikulás, angyalsegédekkel díszített fa

 

A Mikulás december 5-én hintón érkezett községünk gyermekeihez, örömet szerezve így kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Varázslatos zsákjának tartalmáról a Vicus Com Kft., a Bene ABC és a Ferati üzletek gondoskodtak, illetve az esemény gördülékeny lebonyolítását a helyi önkormányzati képviselő-testület vállalta fel.

December 9-én a központi parkban állított karácsonyfát a helyi önkormányzat, a feldíszítésében a fiatalok és kisdiákok segítettek. Ezúton is köszönet minden olyan tevékeny gyereknek, aki kétkezi értékes munkájával hozzájárult a községi karácsonyfa ünneplőbe öltöztetéséhez.

 

Trio Camerata

 

December 10-én este 19 órától karácsonyi hangversenytől csengett az Antalffy János Művelődési Ház. Veress Csaba és Péter Ernő hegedűművészek, valamint Szabó Levente orgonaművész örvendeztették meg a közönséget nagy klasszikusaink válogatott műveivel.

 

Ha adsz, megtelik a szíved

 

December 11-én újból megtartotta Szeretetnapi jótékonysági rendezvényét a helyi önkormányzati testület, amelynek idén az Antalffy János Művelődési Házban adott otthont. A helyszínen 24 vállalkozó kínálta termékeit, miközben gazdag előadássorozatba kapcsolódhattak be az arra járó érdeklődők, megcsodálhatták majd licitálás útján vásárolhattak a Falusi Kalandok Mézeskalács Falu kiállítására készített szebbnél szebb mézeskalácsházikók közül.

A programokba bekapcsolódók közül sokan tartós élelmiszercsomagokkal, illetve pénzbeli adományokkal támogatták a képviselők kezdeményezését. A felajánlásokból ajándékcsomagokat állítanak össze a községben élő rászorulók számára. A szervezők hálásan köszönik minden jó szándékú embernek, hogy hozzájárultak a jótékonysági akció sikeréhez.

Gyökerek!

Egyre többen mondják azok közül, akik még ébren vannak, hogy valami nem stimmel a világgal, hogy eltávolodtunk a gyökereinktől, azoktól a gyökerektől amelyek tápláltak. És egyre inkább a nagytöbbség ezt nem veszi észre.

Amikor „felébredsz”, akkor néha azon gondolkodsz, hogy veled van baj vagy mindenki mással és majd rájössz, hogy szerencsére egy gondolkodó értéket megóvó kisebbséghez tartozol, egy olyan kisebbséghez, akik napról napra kevesebben vannak. Remélem, csak látszólag. Ha bármelyik nap bemész a multik szentélyébe, a bevásárló-központokba, akkor azt látod, hogy a kommunizmus munkásságának nyugdíját nem a piacon a termelőknél költik el nagyon sokan, hanem az olcsó és silány nyugati termékutánzatokat vásárolják azok az emberek, akiről azt hinnénk, hogy vannak annyira bölcsek, hogy nem dőlnek be a nyugat „ZombiLandjának”.

Gombnyomásos életünk lett, talán ekkora luxusban még nem élt az emberiség, annyi ruhánk van, mint eddig 4-5 generációnak sem volt és leszoktunk arról, hogy értékeljük azt, amink van. Gyakran veszünk olyan új dolgokat, amikre nincs is szükségünk csak azért, mert a régi, ami alig 1 éves és már nem új és valami újabb kell. Egyre kevesebbet beszélgetünk, és egyre többet posztolunk, aki már nem volt nyaralni évente legalább 2x az nem is trendi.

Akinek a lelke még él az érzi, hogy ez így nincsen rendben, hogy elfelejtettünk alkotni, már nem rajzolunk vagy festünk, már nem éneklünk, vagy csak egyre kevesebbet, már nem járunk ki a természetbe, már nem megyünk át a szomszédhoz este, már nem adunk semmit a lelkünknek. Már lassan csak egy temetés hoz össze minket. És ez gyászos. Már kinézik azt, aki erre a sok szemétre azt mondja, hogy elég ebből nem kérek. Ha egyszer az a szemét, ami az erdőn van befolyik oda, ahol élünk akkor mind elpusztulunk, mert ezt a világot mi teremtettük és megérdemeljük ha egyszer a nyakunkba szakad minden. Mert lehet, hogy nem viszünk ki sörös palackokat az erdőre, de sokszor nem is szedjük össze és csak siránkozunk, hogy milyenek az emberek. Ezek az emberek mi vagyunk. Annyi pénzt adunk egy keresztelőre vagy esküvőre, hogy utána alig tudjuk kihúzni a következő hónapig, mert semmire nem elég, sem élelemre, sem a számlákra, de ebből az őrült versenyből nem akarunk kimaradni. De akkor ez kinek a gyávaságáról szól? Csak egyszer kellene megtenni, hogy NEM, most ajándékot adok és nem a havi fizetésemet. És van még sok ilyen amit csak azért teszünk, mert ez a divat, és se nem jó, se nem értékes és se nem egészséges.

És ha ilyenkor érezzük, hogy ez mind nem jó, akkor még talán nincs veszve semmi. De ha nem kezdünk el magunkért élni, akkor ki fog értünk? Senki. Mert a világnak jó lesz a tömegember, a …Landvásárló, aki kiad egy tonna pénzt az idén is halottak napjára óriásmécsesekre meg a többire, pedig néha felmehetne a Rugátra, ahol süt a nap akkor is ha, „lent” köd van.

Zsolt atya

Szüreteltek az ifjak és szüreteltek a házasok

Az idei szüretibál Csíkszentmártonban október 15.-én került megrendezésre a helyi kultúrotthonban, a fiatalok szervezésével.

A falu ifjúsága már hetekkel a kitűzött dátum előtt tevékenyen nekilátott a szervezésnek. Heti rendszerességgel táncpróbákat tartottunk, ahol mindenkinek lehetősége volt minden tánclépést elsajátítani és kigyakorolni. A próbák kellemes hangulatban teltek el, és meghatározó szerepük volt a kapcsolataink kiépítésében és megerősítésében, ugyanis a találkozások során alkalmunk volt beszélgetni egymással, jobban megismerkedni a korban közel álló falubeli fiatalokkal. A főszervező pár lelkiismeretesen végezte a munkáját, átgondolva minden alternatívát, hogy a lehetőségek szerint minden a legjobban lebonyolítható legyen.

A szüret napját egy szentmisével indítottuk. Templomunkat szombat reggel a hagyománynak megfelelő viseletben érkező fiatalok töltötték meg. Az istentisztelet után lassan készülődni kezdtünk, hogy zenével és tánccal bejárjuk a szülőfalunkat. Szekerek és lovak sokasága töltötte be a községünk központját. A nap során végigvonultunk Csíkszentmártonban és Csekefalvában, s közben minden kíváncsian összegyűlő idősnek és fiatalnak eltáncoltuk a próbáink alatt már sokat gyakorolt koreográfiánkat. Tapssal és megannyi finomsággal fejezték ki köszönetüket a falunk lakósai.

A nap végéhez érve fáradtan, de jó hangulatban visszatértünk otthonainkba, hogy egy kevés pihenés után elkezdhessük a bált. Izgatottan vártuk a kilenc órát. A kultúrotthon ízlésesen az alkalomhoz volt díszítve, és mostmár a szüleink társaságában vártuk az érkezőket. Nagy örömünkre a környező falvak fiataljai és idősei benépesítették a helyet és jó hangulatban telt az este. A csősztánc éjfél után került sorra, amit izgatottan vártunk, de minden aggodalom ellenére kimondottan jól sikerült. Az éjjel további részeiben együtt mulattunk, és másnap egy emlékezetes estét hagytunk magunk után.

Nagy Blanka

 

Nagy sikernek örvendett a házas emberek szüretibálja is, amelyet a Potyó utcai lakósok kezdeményezésére első alkalommal szerveztek meg  községünkben október 22-én.

A szentmártoni zenészek kíséretével összesen harminc csőszpár hívta bálra a falu népét – akik szeretteteljes fogadtatásban részesítették őket-, muzsikaszóval és tánccal győzve meg a település lakóit az esti mulatságon való részvételre. A szervezők örömmel nyugtázták, hogy egy jól sikerült eseményt tudhatnak maguk mögött, így máris kitűzték a következő szüretibál időpontját  2023.október 7-re. Az esemény megvalósulását támogatták : Csíkszentmárton község önkormányzata, a csekefalvi és szentmártoni közbirtokosságok, Bocskor pékség, Ferati kft, Vitos kürtőskalács,Társasjatel.ro,Szőcs Autó Prest kft, Tankó András, Nagy Zoltán, Nagy Ottilia, Gergely Magdika,Schrádi Ica, György Edit, Potyó Magdolna,Vitos Jocó, Birtalan Réka és a csíkszentmártoni zenekar.


Vicur

A csíkszentmártoni kultúrotthon névadója

1644-ben Csíkszentmártonban született Erdély későbbi püspöke báró Antalffy János (névváltozata Antalfi). Annál is aktuálisabb, hogy felidézzük községünk nagymúltú fiának élettörténetét, mivel novemberben a felújított művelődési központ az ő nevét fogja felvenni.

Miután alapfokú iskoláit szülőfalujában elvégezte a kolozsvári Jezsuita Gimnázium és Akadémia hallgatója, majd 1686-1692 között Nagyszombaton a Jezsuita Akadémián tanul és hittudományi doktori címet szerez. Vészterhes időben kezdi el papi szolgálatát akkor, amikor a gyulafehérvári római-katolikus püspökség kénytelen szüneteltetni tevékenységét.

A megértés céljából egy kis történelmi kitérő. 1542-ben Statielo János halála után Izabella királynő politikai megfontolásból és anyagi érdekből is nem engedte betölteni a gyulafehérvári püspöki funkciót. A püspöki palotát, a püspöki birtokokat és egyéb püspöki jövedelmeket előbb Serédi Gáspár főkapitány (I. Ferdinánd biztosa), majd a Budáról távozni kényszerült Izabella királynő és fia, János Zsigmond vette birtokba. 1556-ban országgyűlésileg államosították a püspökségi javakat, a székeskáptalant, a kolozsmonostori konventet, a szerzetesi kolostorokat és egyéb plébániai javakat, és mint országos jövedelmet Izabella és János Zsigmond rendelkezésére bocsátották. A római katolikus püspökség épületeit az erdélyi fejedelmek birtokolták az elkövetkezendőkben. 160 évig Erdélyben a katolikus híveknek nem lehetett megyéspüspökük, a katolikus vallás megtűrté sorvadt és a hívek ellátását jórészt a ferencesek és a jezsuiták végezték.

Ilyen nehéz időben, előbb Kézdiszentléleken, majd Csíkszentgyörgyön plébánoskodik Antalffy János. 1706-ban Al- és Felcsík, Gyergyó- és Kászonszék főesperese. Az akadályoztatás időszakában 1707-1714 között vikárius, azaz püspökhelyettes. 1716-ban változás állt be és ismét teljes jogkörrel bír a katolikus egyház, visszakapva javait. Ekkor Antalffy gyulafehérvári kanonok lesz. 1716-ban mintegy százhatvan év után, a változás eredményeként, visszaállítják Gyulafehérváron a székeskáptalant, amelynek első nagyprépostja lesz.

Elődjének, Mártonffy Györgynek halálla után III. Károly király 1724 március 13-án erdélyi nagypréposti állásából Erdély főpapi székébe emeli. De míg Mártonfit a király ugyanegy napon nemcsak erdélyi püspökké nevezte ki, hanem bárói, rangra is emelte, addig Antalffy Jánosnak egyelőre a püspökséggel kellett beérnie. Tekintettel a korlátozott közügyi joghatóságára, az Erdélyi Római-katolikus Státus 1724 május 19-én kérvényezi a bécsi udvarnál az újonnan kinevezett püspöknek, Antalfi Jánosnak, az erdélyi főkormányszéki tanácsosságot és a bárói rang megadását. A válasz nem is késlekedett sokáig, hiszen III. Károly 1724 október 27-én bárói rangra emeli és 1725 március 1-én erdélyi főkormányszéki tanácsossá nevezi ki a püspököt.

Antalffy János bárói diplomája, melyet a kolozsvári országgyűlésen 1725 április 16-án hirdettek ki, a püspök ősi és a rangemelés alkalmával ismételten megerősített cimeréről is röviden tájékoztat. E szerint a címerpajzs bíborszínű mezejében zöld hármashalmon nyugvó arany koronából kinövő, jobbra tekintő oroszlán jobb első lábával arany keresztet tart. Sisakdísz helyett nyílt arany korona látható. A címer takarói bíbor és arany színűek.

Antalffy püspök sokat tett a katolikusellenes törvények és rendeletek megváltoztatásáért. Az ő püspöksége idején a gyulafehérvéri és kolozsvári levéltárak visszanyerték egyházi jellegüket. Idős kora ellenére szorgalommal és gondoskodással kormányozta egyházmegyéjét. Mindent megtett annak érdekében, hogy lelkiekben és anyagiakban is gyarapodjon a visszaállított, nagy kiterjedésű egyházmegye.

1727-ben megalapította Kolozsváron a jezsuiták nyomdáját. Ugyanabban az évben Marosvásárhelyen a jezsuita missziót plébánia rangra emeli.

Hosszas betegség után 1728. június 10-én hunyt el. A gyulafehérvári székesegyház sírboltjába helyezték örök nyugalomra.

Ismereteink szerint egy önálló munkája maradt fenn : Nagydicsőségű Aaron, az az Mgos úr Mártonffy György, erdélyi püspök, kit ezzel az együgyű dicsérettel megtisztelt– Kolozsvár, 1721.

Végrendeletében egyházmegyei célokra 10.569 forintot hagyományozott. Ugyanakkor szülőfaluja plébániájának hagy egy aranyozott ezüst kejhet valamint egy díszes miseruhát.

 

Gergely András

Pörgős Falunapok

Könyvbemutatók, ökörsütés, vásár, koncertek és vetélkedők: széles programkínálattal, sokszínű rendezvénysorozattal készült az idei falunapokra Csíkszentmárton Önkormányzata június 11 – 19 között. A jókedvet biztosító programpontok mellett idén is kiemelt szerepet kaptak a kulturális rendezvények és gyermekprogramok.

Június 11-én a negyedik Kárpát- Medencei tárogatós találkozó nyitotta meg a falunapi rendezvénysorozatot a község művelődési házában. Összesen kilenc felvidéki, anyaországi és erdélyi tárogatós előadócsoport mutatta meg tehetségét, majd Balló Attila csíkszentimrei vonós csoportja és Both Béla klarinét quartettje szórakoztatta lélekemelő előadásával a közönséget. Az anyaországi előadók különös elismerésüket fejezték ki az Önkormányzat közösségformáló munkájáért lenyűgözőnek találva a felújított művelődési házat és annak akusztikáját.

Június 16-án, csütörtökön a Pest Megyei Értéktár szakreferense, Kisfaludi Aranka nyitotta meg az intézményük templomkertben felállított vándorkiállítását, bátorítva mindenkit értékeink, hagyományaink megőrzésére és átörökítésére majd a művelődési házban a Mátyás József című monográfiát mutatta be a szerző, Gazda József.

Délután a műgyepes pálya is megtelt élettel: immár a tízedik alkalommal rendezték meg a Bocskor Pékség Vándorkupát ahol az öregfiúk focicsapat részesült a győztesek érdemében és napzáró eseményként a sportbázis épületében ping-pong bajnokságon vehettek részt a pattogtatni vágyók.

A községi könyvtárban pénteken, újabb könyvbemutatón vehettek részt az olvasni szeretők: Bálint Magdolna mutatta be „Gyermeki szívvel” című könyvét majd naplemente után a községi focipályán autós mozival várták az érdeklődőket.

A szombati nap színes programkínálatának a barompiac adott helyet.

Hajnalban már, Iglódi Ferenc kunszentmártoni ökörsütő mester forgatta a máglya fölé helyezett ökröt, amelyet később az ínyencségeket kedvelők is megkóstolhattak.

Hagyományőrző módon délben a helyi Poszogó fúvószenekar gondoskodott arról, hogy zenével töltse be a község utcáit miközben már számos üstben készültek a főzőversenybe bekapcsolódó csapatok ízletes eledelei.

A barompiacra látogatók időközben megcsodálhatták a kapu eleje szépségverseny- és az előzőleg meghirdetett fotópályázatra beküldött fotókat és szemügyre vehették a helyi árusok színes kínálatát.

Délutánra a szabadtéri színpad is megtelt élettel. Táncra perdültek Lacz Boga Izabella óvónő csekefalvi óvodásai, megmutatta tudását a Szivecskék aerobik csoport majd a Mesehetes zenekar szórakoztatta fiatal és idősebb közönségét. A továbbiakban a menasági Repülj Madár Egyesület asszonykórusa és a csíkszentgyörgyi Vonós Baráti Társaság gondoskodott a jó hangulatról, amelyet a Hargita Székely Népi Együttes színvonalas előadása koronázott meg, majd a nap záróakkordjait a kunszentmártoni Tanárok együttes biztosította.

A Csíkszentmárton Napok rendezvénysorozatát vasárnap a negyvenévesek köszöntése és az első alkalommal megszervezett és nagy érdeklődésnek örvendő Kvíz-délután zárta, amelynek szervezéséről Bodó Tímea gondoskodott, akárcsak az ötletes fotópályázat megszervezéséről is.

A helyi önkormányzat képviselői megelégedettséggel nyugtázzák a falunapi eseményeket, amely színes programkínálata nem valósulhatott volna meg a főtámogatók nélkül.

Főtámogatók : Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala, Csíkszentmárton Képviselő Testülete, László Attila, György Zoltán, Nagy Judit-Csíkszentmárton, Janó Elemér, Boga Zoltán, Kemoraz Kft, Onika Pál, Schrádi Prod Com Srl, László Dénes, Keresztes János, Ferati Kft, Csillag Géza, Vitos Kürtőskalács, Terézkonyha, Bocskor Mihály, Rácz Erzsébet -Tulit István, Szőcs Tibor, Garden Proiect Kft,Potyó Magdolna, Balogh Ágnes, Ábrahám István, Papírmadár, Burgabotek Rt, Aklos Közbirtokosság, Harvíz Rt, Bocskor Pékség, Miklós Attila, Barabás István, Cseke András, Bocskor Éva- Mokka Cukrászda, Tritec Company Kft, Pál Forex Company.

Bogács Éva

 

 

Dobogón a tűzoltó csapat

Az önkéntes tűzoltóknak szervezett körzeti versenyen második helyen végzett a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat.

A covid jarványhelyzet okozta szünet után, június 22-én Székelyudvarhelyen újra megszervezték a Csík -körzeti önkéntes tűzoltóversenyt.

Mint Gergely Attila, a helyi katasztrófavédelmi parancsnok felelős érdeklődésünkre elmondta, tíz csapattal három feladatban mérték össze tudásukat tűzoltóink.

Az ehhez hasonló versenyek megszervezését kormányhatározat szabályozza, így rendszerint ugyanazokat a feladatokat kell teljesíteniük az alakulatoknak. Az első feladatban egyénileg kell bizonyítaniuk a versenyzőknek, a másodikban és a harmadikban csapatonként hat és hét tűzoltó kell a legjobb teljesítményt nyújtsa.

A csíkszentmártoni tűzoltók két próbán dobogós helyezést értek el, így az összesítésben a második díjat szerezték meg.

„Nem lehet mindig megtenni amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet!”

A Csíkszentmártonban, nyugdíjas éveit élő pedagógus, Borbáth Erzsébet áldozatos és szeretetteljes munkájának köszönhetően számos csángó gyermek tanulhatott magyarul akik ilyen módon szárnyra kapva maradandót alkottak a magyar nemzeti közösség soraiban is. Erzsike néni példaadó szorgalmát és áldozatkészségét – amellyel lényegesen hozzájárult a moldvai magyarság megmaradásához és gyarapodásához – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmazta március 31-én.

– Mi volt az a munka amelynek gyümölcseként Erzsike nénit a magyar érdemrend aranykeresztjével ajándékozták meg?

– Óriási meglepetésként ért, hogy engem ilyen magas kitüntetésre javasoltak, ugyanakkor óriási a megtiszteltetés is, hogy egy ilyen hatalmas elismerésben részesültem. Még most sem tudtam feldolgozni igazán, hiszen azt a munkát, amiért a kitüntetést kaptam, azt én nem egyedül végeztem, hanem egy nagyon jól felkészült, lelkiismeretes munkaközösséggel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola munkaközösségével. Továbbá nagyon sok támogatást kaptam Csíkszereda város egyházi, közéleti és kulturális intézményeitől is. Csak így tudott megvalósulni, hogy a Moldvából érkező magyar gyermekek – mert ők, amikor kijöttek Csíkszeredába, nem tudták, hogy csángók, ők úgy tudták, hogy ungurok vagy bozgorok – anyanyelvükön, magyarul tanulhattak. Ezek a gyermekek úgy jöttek ide, hogy moldvai tájnyelven beszéltek. Ki-ki a maga szülőfalujának tájnyelvén. Mondták nekem : „szérik a hasam”. Kérdeztem: „mi történt veled?” És láttam, simogatja a hasát: sérik a hasa azt jelentette, hogy sérelem érte, fáj a hasa! Így beszéltek ezek a gyerekek az én székely nyelvjárásomban de moldvaiasan, még az archaikus nyelvjárást használták. A moldvai magyar gyermekekből, akik 1990 és 2000 között Csíkszeredában anyanyelvükön tanulhattak, mára lett József Attila-díjas költő-író, orvos,tanár,képzőművész,kiváló szakemberek. Az, hogy anyanyelvükön tanulhattak és tehetségeiket kibontakoztathatták, kiváló emberekké formálta őket, akik a nekik rendeltetett helyen, ahová a Jóisten helyezte, ugyanúgy, mint a székelyföldi fiatalok, keresik a megélhetést. Ezt tartom a legnagyobb eredménynek, és ma is azt mondom, hogy bárhol a szórványban ahol csak tenni lehet azért, hogy a gyermekek az anyanyelvükön tanuljanak, tenni kell. A moldvai magyar gyermekek eredményei is ezt bizonyítják. Ezek dokumentumokkal alátámasztott tények.

– Hogyan indult tanítói pályája?

– Nyolcgyermekes családban születtem, ahol én vagyok a legidősebb, így sokat segítettem édesanyámnak a testvéreim nevelésében is. Mivel nagyon szerettem a gyerekeket, már a kezdetektől fogva tanítónak készültem, de úgy ítélték, hogy a zenei képességeim nem megfelelőek ahhoz, hogy tanítóképzőre menjek. Általános és középiskolai tanulmányaimat követően így végül a marosvásárhelyi tanárképző román-magyar szakán diplomáztam le és Gyimesközéplokon kezdtem tanítani a mai gróf Majláth Gusztáv Károly iskolában. Az ott töltött évek alatt lediplomáztam a Babeș-Bolyai Tudományetegyem levelezős magyar szakán is. Márton Gyula professzornál írtam az államvizsga-dolgozatomat, aki moldvai csángó kutató lévén, velem is megismertette a moldvai csángókat. Ezekben az években ismerkedtem meg Borbáth Gusztival is, akit több rendben próbáltam a Gyismesekbe csalni, hogy ott tanítson, de ő már elismert síedző,testnevelő tanár volt a mai Márton Áron gimnáziumban és nem tudta elképzelni, hogy kijöjjön oda. Így én változtattam, és öt év tanítás után Csíkszentmiklóson, majd Csíkszeredában a pionír tanácsnál folytattam a pályafutásomat. Ott ismerkedtem meg Beder Tiborral is, aki később főtanfelügyelőként bedobott a mélyvízbe. Mivel 1979-ben a politika túlzottan rányomta bélyegét az oktatásra is, lemondtam és két lehetőség között választhattam: visszamegyek Csíkszentmiklósra igazgatónak, vagy elvállalom a 11-es számú iskola vezetését, amely akkor két tannyelvű volt. Ez utóbbit vállaltam el. Ez 84-ig tartott, ekkor itt is elkezdődött, hogy a magyar tagozatra is román kollégákat kezdtek kihelyezni, matematikát, fizikát tanítani. Sokat harcoltam, futottam tanfelügyelőhöz, pártbizottsághoz, hogy ezt ne tegyék. Az elején még meghallgattak, de végül csak odakerültünk, hogy lemondtam és osztályfőnökként dolgoztam tovább. Az 1989-es változásokat követően 1990 januárjában visszamentünk az iskolába, hogy elkezdjük a második évharmadot, és engem újra megválasztottak igazgatónak. Hírül kaptuk, hogy a pártkabinet épülete felszabadult, funkcióját vesztette. Mivel mi nagy létszámú iskola voltunk, kérést tettünk le a román kollégákkal együtt a polgármesteri hivatalhoz, hogy beköltözhessünk a pártkabinet épületébe. Kérésünket jóváhagyták, és úgy döntöttünk, hogy a román tagozat a hármas ipari líceumban marad és mi a magyar tagozattal átmentünk a pártkabinet épületébe, amit nagy szülői összefogással iskolává alakítottunk. Magyar iskolává. Március másodikán fel is vettük a József Attila nevet.

– Mikor találkozott először a moldvai magyarokkal?

– A néprajzukkal az egyetemi tanulmányaim alatt már megismerkedtem, de először egy kirándulás során találkoztam egy lujzikalagori asszonnyal, amikor Moldvába utaztunk, hogy meglátogassuk a moldvai írók, költők szülőhelyét Bákóban. Kimentünk a piacra túrót venni. Ahogy ott egymás között magyarul beszélgettünk, megszólított egy néni: „kendek magyarok?” Csodálkoztam. „Münk es magyarok vagyunk Lujzikalagorból” – mondta. Hazafelé szerettük volna meglátogatni ezt a falut, de sajnos egy rendőr meghiúsította a tervünket. Ez 1983 körül történt. 1990. szeptember 9-én Beder Tibor behívatott a tanfelügyelőségre és megkérdezte, mi a véleményem ha az iskolánkba moldvai csángó gyermekek tanulnának szeptember 15-től? Kikerekedett a szemem, mert tudtam, hogy ez nem egyszemélyes feladat, meg kell hogy beszéljem ezt a pedagógus társaimmal. Tudtam milyen helyzetben vannak a moldvaiak. Olvastam Cs. Gyimesi Évának egy nagyon szép írását is, amelyben egy moldvai csángó kislány „dirigintájához” írt levelét idézte, aki román betűkkel, magyar nyelven leírta, hogy milyen nehéz helyzetben vannak ők és milyen sokan hagyják abba tanulmányaikat, mert nem tanulhatnak anyanyelvükön. A levél nagyon meghatott. Vállaltam, hogy beszélek a pedagógustársaimmal és még aznapra gyűlést hívtam össze. Miközben pontokba gyűjtöttem az érveimet, hogy miért lesz jó, ha befogadjuk a moldvai magyar gyermekeket, szóltak, hogy valami romános viseletbe öltözött emberek várnak rám a kapuban! Tizenhét moldvai csángó szülő várt rám. Csernik Maric néni Lujzikalagorból egy újságpapír-darabkát nyújtott felém a nevemmel: „Borbat Erjice”. –„ Kend-e?” – kérdezte. Mondtam igen. „Jöttünk, hogy megnézzük hol fognak tanulni a mi kölykeink.” Bevezettem a díszterembe, leültettem, és ők közölték velem, hogy a gyermekeket idehozzák szeptember 15-én. Feltettek minden felelős kérdést, ami egy szülőt foglalkoztat, ha a gyermeke sorsáról gondoskodik. Hol fognak lakni? Hol fognak tovább tanulni? Ki fogja kifizetni a bentlakási költségeiket, mert ők nagy családból származnak. Hol fognak dolgozni, ha elvégzik tanulmányaikat? Felhívtam Beder Tibort és közöltem, hogy megérkeztek a moldvai csángó szülők megannyi kérdéssel a tarsolyukban. Beder Tibornak viszont megvoltak már a válaszai és megoldásai, így a szülőkkel közöltem, hogy szeptember 15-től várjuk a gyermekeiket az iskolánkban. A gyülést másnap tartottam meg. Ismertettem a kollégákkal az eseményeket, ők pedig önzetlenül és megértéssel fogadták az új helyzetet. Szeptember 15-én harmincnégy 5-8.osztályos moldvai magyar gyermek érkezett az iskolába, amelyből huszonnégy nyolcadik osztályos volt. Számukra külön osztályt hoztunk létre, külön foglalkoztunk velük, hogy felzárkózzanak, megtanuljanak magyarul írni és olvasni. Egy év alatt a nyolcadikosok annyira szépen megtanultak magyarul írni, hogy tollaikból már versek és fogalmazások születtek. Ha az ember a legszerényebb körülmények között is szeretettel végzi a munkáját, akkor annak megvan az eredménye.

– Ők hogyan tudtak beilleszkedni?

– Nem volt könnyű. A székely gyerekekkel is meg kellett ismertetni a moldvai gyerekek történetét, mert az elején igencsak nézegették és mosolyogták őket. A moldvai magyar gyerekeket pedig bátorítottuk, hogy ugyanolyan értékesek mint a többi. Együtt versenyeztek a többiekkel, hadd mutassák meg ők is, hogy mennyi mindenre képesek. Így aztán megszokták és elfogadták egymást.

– Azóta is működik a csángó oktatás?

– Igen, a csíkszeredai középiskolákba jönnek magyar nyelven folytatni tanulmányaikat. Igaz, nem úgy zajlik már az oktatásuk, ahogy mi elkezdtük, nincs külön osztály biztosítva számukra, hogy előbb felzárkózhassanak. Nagyon nehéz így, de korrepetáló tanárok segítik őket.

– Ennyi év tapasztalat után mi a véleménye a népszámlálásról?

– Nagyon fontos, főleg nekünk magyaroknak, székelyeknek. Az anyanyelvi oktatásunk, a hagyományaink megőrzése, műemlékeink, kultúránk minden ettől függ. Gazdasági életünk ettől függ. Fontos, hogy számba vegyenek, számon tartsanak, és a jogainknak megfelelően élhessünk. Aki magyar, az vallja magát magyarnak! Én a magyar nemzetnek vagyok a része! A moldvai magyarok is bátran megjelölhetik, hogy magyarok, mert ők is a magyar nemzetnek a részei. Büszke vagyok a székelységemre, ahogy a palóc is büszke arra, hogy ő palóc, de a kérdőívben magyarnak fogja vallani magát a magyar nemzet részeként. Ahhoz, hogy mi Romániában élhessünk a jogainkkal, hogy magyar nyelvű oktatásunk legyen, anyanyelvi oktatásunk, anyanyelvi kultúránkat és hagyományainkat megőrizhessük, ez nagyon lényeges, hogy magyarok legyünk, magyarnak valljuk magunkat!

– Mit kell tegyünk még, hogy mi magyarok megmaradjunk?

Mindenki a maga helyén, ahol él és dolgozik, becsülettel végezze el a munkáját. Olvastam Erasmustól egy nagy bölcsességet: „elég lenne a hazának, ha mindenki elvégezné a maga feladatát!” Ha tanító tanítóként, ha közéleti ember, közéleti emberként. Aki közéleti elhivatottsággal rendelkezik, akik vezetői szerepet vállalnak, azok ne hatalmat vállaljanak, hanem szolgálatot a közösségért. Márton Áron, Bethlen Gábor, Széchenyi István, ők olyan csodálatos történelmi személyiségek, akik nem hatalmat képviseltek, hanem szolgálták a népüket, közösségüket, családjukat, magyarságukat, a nemzetet. A kapu elejét én azért seprem meg, hogy tiszta legyen nekem is és a közösségemnek is. „Nem lehet mindig megtenni amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet!”-tanultam Bethlen Gábor fejedelemtől. Akkor megmaradunk magyarnak. A másik dolog a gyermekvállalás. Ha a vezetőink a közösséget szolgálják, akkor a fiataloknak is megteremtik a körülményeket, hogy családot alapíthassanak, gyermekeket vállaljanak, és a szülőföldjükön teremtsenek maguknak életlehetőséget. Ahogy nagy püspökünktől, Márton Árontól megtanulhattuk: nem pohárköszöntőkre van elsősorban szükség, hanem azoknak a feltételeknek a megteremtésére amelyekben az ember a maga helyén tisztességgel elvégezheti a feladatát.
Bogács Éva

Áldott Feltámadást !

Boldogságunk keresésének útján járunk. Ennek egy újabb állomása keresztény életünk legszentebb ünnepe, a húsvét. Rohanó világunk semmi jót nem ígér számunkra. Ha nézzük a világ történéseit: lecsengett világjárványt, zajló háborút, újabb és újabb gazdasági világválságot, feltehetjük magunknak a kérdést: vajon mit teszünk rosszul? Nem kell sokat filozofálni azon, hogy ha mindenki a maga lelkében a jóra törekedne, embertársában csak a jót és a szépet látná meg, ez a világ nem arra tartana, amerre tart. Szeressük jóvá egymást, egymásnak ne a rossz tulajdonságait soroljuk fel nap mint nap, hanem tanítsuk meg lelkünket arra, hogy a biztató szó, a jó tulajdonságok gyakoribb felsorolása, embertársunkat, önmagunkat jobbá tudja tenni!

 Húsvét közeleg, a nagypénteken értünk szenvedő Krisztusunk dicsőséges feltámadása. Hinni akarom azt, hogy az áldozat nem volt hiábavaló. Akarjuk a jót, a szépet, mint ahogy a természet tavasszal, úgy mi is tudjunk megújulni.

Ezen gondolatok jegyében kívánom, hogy legyen mindenkinek egy szép, lelkiekben gazdag húsvéti ünnepe, és ha megpihentünk, újult erővel folytassuk megkezdett munkánkat.

A feltámadás öröme töltse be és ragyogja be életünket! Boldog Feltámadást!

Birtalan Sándor
polgármester