December 11-én szombaton avatták fel és adták át az önkéntes tűzoltóknak a helyi riasztási központot, amely egy 2018-ban elindított sikeres Leader pályázat eredményeképpen épült fel Csíkszentmárton központjában. Az avatón jelen voltak a helyi önkéntes tűzoltók, Gergely András, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulat elnöke és tiszteletüket tették a környékbeli települések vezetői valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Hajdú Gábor, parlamenti képviselő, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesületének elnöke.

Az ünnepi beszédek sorát Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester nyitotta meg, méltatva elődjének Gergely Andrásnak áldozatos munkáját, aki gyakorlatilag megálmodója volt az átadott tűzóltószertár megépítésének és „akinek munkája nélkül nem valósulhatott volna meg” a mai modern tűzóltószertár felépítése. Továbbá köszönetet mondott Kassay János pályázatírónak, Mihály József tervezőnek, a Sc.Electrovalcea Srl. kivitelezőnek és Bogdán Róbertnek aki a munkálatokat levezette és ellenőrizte.

Ezt követően, Gergely András az Alcsíki Kistérségi Társulás elnöke és a tűzoltószertár megálmodója ismertette röviden a helyi tűzoltóalakulat munkásságának kezdeteit és formálódását a mai napig.

Az ünnepi beszédek sorát Hajdú Gábor parlamenti képviselő majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke folytatta. Végül Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesületének elnöke fejezte ki örömét a csíkszentmártoni tűzoltószertár felépüléséért, amely „egyértelmű jele annak, hogy a csíkszentmártoni önkéntes tűzoltóságnak a munkája hosszútávra van berendezve” és a település lakósai biztonságban vannak. Beszédét a tűzoltók jelmondatával fejezte be: „ Istennek dícsőség, egymásnak segítség”, majd ajándékot nyújtott át Gergely Attila helyi tűzoltóparancsnoknak. Az ünnepi beszédeket követően Kovács Zsolt, helyi plébános megáldotta az épületet, és a tűzoltók jelképesen is elfoglalták az új helyet tűzoltóautóikkal.