2022-ben Csíkszentgyörgy községben szervezzük az alcsíki fúvószenekarok legrangosabb seregszemléjét az Alcsíki Fúvóstalálkozót.

A 2000-es évek elején fellendült a fúvószene iránti érdeklődés a régióban. Sorra alakultak, vagy szerveződtek újra a régió fúvószenekarai. Lelkes helyi szervezők, zenészek kezdeményezését pártolták fel az önkormányzatok, vagy helyenként a közbirtokosságok. Nagy szükség volt a támogatókra, hiszen nélkülük nem sikerült volna beszerezni a hangszereket, formaruhákat és bíztosítani a szakszerü oktatást.

2011-re már nyolc zenekar működött a régióban szakavatott oktatók vezetésével. Ekkor úgy gondoltuk, hogy eljött az idő egy rangos seregszemlére, ahol találkozhat a régió nyolc zenekara. Az első találkozót Csíkszentmártonban szervezte az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás az önkormányzat társszervezésében. Itt döntöttük el, hogy évente más-más helyszínen találkozunk, ellátogatunk minden zenekar otthonába egy fergeteges örömzenélés keretében. Ennek megfelelően az éves seregszemlére egy év kivételével minden évben sor került. Az évek során a régió igazi művelődési gyöngyszemévé érett ez a rendezvény, sok-sok örömteli zenés pillanatot okozva sok zenekedvelő embernek. Az évek során megtapasztalhattuk azt a hihetetlen zenei, szakmai fejlődést is, amelyen a zenekarok átmentek. Azon túl, hogy az adott települések meghatározó művelődési tényezőivé váltak a zenekarok és nélkülözhetetlenek a települések ünnepi rendezvényeiről, mára már több minősített vagy nemzetközi megmérettetésen átment zenekarunk is van. Külön öröm számunkra, hogy ennek az aktív zenélésnek következtében sok fiatal választotta a zenét élethívatásának. Sőt, ma már több zenekar is van ahol úgymond saját nevelésü karmester oktat. Külön öröm számunkra, hogy a zenekarok száma is növekedett. Az ezévi találkozón mutatkozik be a csíkszentléleki zenekar.

2022 július 17-én, vasárnap 12 órai kezdettel a csíkszentgyörgyi sportpályán tehát egy fergeteges fúvószenekari rendezvényre számíthatunk. A rendezvény házigazdája Csíkszentgyörgyi Közbirtokosság Havasalja Fúvószenekar. Meghívást kapott még a Csíkbánkfalvi Közbirtokosság Bánk Bán Fúvószenekara, a Csíkszentimrei Szent Imre Ifjúsági Fúvószenekar, az Újtusnádi Pro Musica Egyesület Fúvószenekara, a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegyesület Zenekara, a Csíkzentmártoni Poszogó Fúvószenekar, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar, a Csíkszentkirályi Fúvószenekar, valamint az újonc Csíkszentléleki Ifjúsági Fúvószenekar.

A rendezvény szervezői, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Egyesület valamint Csíkszentgyörgy Község Polgármesteri Hivatala szeretettel vár minden fúvószenét kedvelő érdeklődőt.

 

Gergely András

az Alcsík Kistérség Fejlesztési Egyesület elnöke