2025-11-06
A 2025-ös esztendő különleges jelentőséggel bírt a csíkszentmártoni egyházközség életében, hiszen a község templomában található Mária-kegyszobor éppen 500 éves lett. A jeles évforduló alkalmából az egyházközség számos rendezvénnyel tisztelgett a félévezredes szobor előtt.
A helyi hagyomány szerint a Mária-szobrot a közösség a tatárok 1661-es betörésekor menekítette ki és rejtette el a település határában. A történet emlékét egyetlen korabeli forrás őrizte meg, és a rejtekhelyet azóta is Mária-gödörként emlegetik.
A Tivai Nagy Imre Szakközépiskola kérésére Both István, helyi fafaragó mester készített egy kettős keresztet és a jeles eseményt kőbe vésett felirattal is megörökítették.
November 5-én az iskola udvaráról indult útnak a keresztalja. A menetet két huszárnak beöltözött diák vezette, akik magukkal vitték a Magyarok Nagyasszonya-zászlaját, valamint a 48-as Máriás lobogót. A keresztalja imádsággal és énekszóval érkezett meg a Mária-gödörhöz.
A helyszínen az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a helyszín történelmi jelentőségét, majd az iskola diákjai ünnepi műsorral léptek fel, Veres Noémi és Szabó József pedagógusok irányításával. Ezt követően Czikó László plébános megáldotta az emlékművet és az egybegyűlteket. Az emlékhely kijelölése és avatása a jubileumi rendezvénysorozat része volt, amelynek célja a helyi értékek tudatosítása – hangsúlyozta a plébános.
Az ünnepség a Székely himnusz közös eléneklésével zárult, így adva méltó tiszteletet a település félezer éves, felbecsülhetetlen értékű kincsének.
Cseke Rita